Kezdőlap

Gyakori kérdések

Amit érdemes tudni a jelentkezés előtt.

Összegyűjtöttem a matematikaórák menetével, gyakoriságával és gyakorlati részleteivel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. Ha valamire itt nem találsz választ, az űrlapon közvetlenül is kérdezhetsz.

Hogyan állapítjuk meg, milyen gyakran érdemes órára járni?

A szükséges gyakoriságot a jelenlegi tudásszint, a kitűzött cél és a rendelkezésre álló idő együtt határozza meg. Emelt szinten az ideális felkészülés a 11. évfolyam februárjától júniusig heti egy, majd a 12. évfolyam szeptemberétől májusig heti két 60 perces órából áll. Így februártól már teljes érettségi feladatsorokra koncentrálhatunk. A végleges javaslatot minden esetben a felmérés után lehet megadni.

Hogyan történik a kiinduló tudásszint felmérése?

A felmérés során nemcsak azt nézzük meg, mely feladatok sikerülnek, hanem azt is, hol szakad meg a gondolatmenet, és mely korábbi ismeretek hiányoznak a továbblépéshez. Ez alapján áll össze a felkészülés első, személyre szabott szakasza.

Mit kap meg a diák az óra után?

A közös munka teljes anyagát PDF-ben elküldöm, így a magyarázatok, ábrák és megoldások később is visszakereshetők. Az órai tapasztalatok alapján célzott házi feladat is készülhet a következő lépés begyakorlásához.

Mennyi otthoni gyakorlásra van szükség?

Az önálló gyakorlásra legalább annyi időt érdemes fordítani, mint amennyit együtt dolgozunk. Heti egy 60 perces óra mellett körülbelül további egy óra, heti két alkalom mellett körülbelül további két óra önálló munkával érdemes számolni. A konkrét feladatokat mindig a következő fejlődési lépéshez igazítom.

Hogyan működik az online óra?

Az online órát Zoomon tartom, digitális táblával. A diák végig követi a felépülő gondolatmenetet, közösen oldjuk meg a feladatokat, az elkészült teljes órai anyagot pedig PDF-ben megkapja.

Hol van lehetőség személyes órára?

Személyes órára Budapesten, a 9. kerületben, a Tűzoltó utca 13. szám alatt, a Corvin-negyed metrómegálló közelében van lehetőség. A kapcsolatfelvételnél online, személyes vagy mindkét óraformát meg lehet jelölni.

Mi történik, ha egyik feltüntetett szabad időpont sem megfelelő?

A jelentkezési űrlapon választható az „Egyik szabad időpont sem megfelelő – egyeztetést kérek” lehetőség. Ilyenkor megnézzük, van-e más, mindkettőnk számára megfelelő megoldás. A kiválasztott időpont csak a személyes visszaigazolásom után válik véglegessé.

Hogyan lehet megtudni az óradíjat?

Az érdeklődési űrlapon külön, mindenféle elköteleződés nélkül lehet árat és részleteket kérni. A megadott cél, évfolyam vagy szak, valamint a választott óraforma alapján személyesen válaszolok.

Van lehetőség rövidebb, intenzív ZH- vagy vizsgafelkészítésre?

Igen, de egy körülhatárolt ZH-ra történő felkészülés és egy teljes féléves vizsgaanyag rendszerezése eltérő munkát igényel. Ennek realitása a hátralévő időtől, a követelményektől, a jelenlegi tudásszinttől és az önálló gyakorlásra fordítható időtől függ. Mintafeladatot, követelményrendszert vagy korábbi feladatsort a személyes válaszlevelemre válaszolva lehet elküldeni.